EnglishHungarian

MERED-E VÁLLALNI AZT, AKI VALÓJÁBAN VAGY?

Miről fog szólni a következő fél év?

Szerintem csodák nyílnak meg azok számára, akik képesek arra, hogy abbahagyják a hazugságokat maguknak és másoknak. Akik nem csinálnak úgy “mintha”… Nem küldözgetnek szívecskét, miközben az illetőt ki nem állhatják valahol mélyen.

Akik abbahagyják osztani az észt, és képesek teljesen egyszerű módon embernek lenni. Megkínálni egy frissen sült süteménnyel azt aki éhes, mondani két jó szót szívből, akik képesek arra, hogy segítsenek szívből, akik képesek az együttérzésre.

Akik nem nézegetik otthon, már mennyi tanfolyamot végeztek el, és mennyi diplomájuk van, hány nyelven beszélnek.

Akik nem okolják a párjukat minden nehézségért, vagy a körülöttük élőket.

Akik képesek megköszönni és hálát érezni azok felé akik a nehéz időkben mellettük voltak, és ezt a szavak szintjén is odaadják.

Akik képesek igazat mondani, még ha nehéz is, és lehetnek nehezebb következményei ennek.

Akik elég bátrak szeretni. Akik tisztelik embertársaik sebeit. Mert persze értik, mi a kvantummechanika lényege, és valamennyi tudásuk van az emberi lét mélységeiről, és sokszínűségéről, de nem állítják, hogy az elméjük képes erről mindent befogni.

Akik képesek odaadni magukat a szeretetnek, akik számára öröm, ha adhatnak, és képesek elfogadni.

Akik nem csak egy elvonuláson képesek nagyokat és okosságokat mondani, hanem képesek az életükbe is beforgatni mindezt.

Akik engedik az örömöt az életükbe, de ezzel egyidőben nem ezt hajhásszák, hanem képesek mélyre menni. A mélységeikben megtalálni az emberi lét szépségeit,és lehetőségeit.

Akik képesek minden nap tenni önmagukért, a testi lelki szellemi egységükért.

Akik nem akasztnak magukra titulusokat, hogy gyógyítók, vagy bármi mást, hanem értik, hogy az ő erős hitük, segít embernek abban, hogy visszataláljanak ők is a hitükhöz önmagukban.

Akik nem akarják mások helyett megoldani, hanem szeretettel jelen vannak amíg a másik megoldja. Képesek kilépni több évszázados vagy évezredes begyöpösödött hitrendszereikből és  elképzeléseiből.

Akik nem bájolognak folyton, csak hogy szeretve legyenek, és merik vállalni akivé ébredtek.

Akik képesek elengedni a társadalom és a korosztálytól jövő nyomásokat és elvárásokat. A szülőiről nem is beszélve.

A legmélyebb önhazugságok feltárásásnak van itt az ideje. Azt hiszem nagyon nehéz, de a legfelszabadítóbb ponthoz érkeztünk.  Nem vagyunk egyedül, soha.

Lehet a földi lét paradicsom, de a pokol is. Te melyiket választod?

A legmélyebb magodat szeretném piszkálni ezzel a poszttal. Mered-e vállalni azt, aki valójában vagy? Kell e még annak a gyermeknek aki benned él az, hogy mindenki szeresse? Mert ez alapján tudja magát ő is értékelni és elhelyezni a világban.

Amikor az igazságra megnyílik a szándék, már el is indul a változás.

Szilasi Márti